2012. december 21.

Köszöntsük és ünnepeljük együtt ezt a napot!


Sokan foglalkoznak mostanában ezzel a dátummal. Már jó ideje. Találgatnak, érvelnek. A jövővel kapcsolatban az a szép, hogy nem tudhatjuk biztosan. Mindig ott van egy véletlen-, vagy csoda-tényező, ami mindent megváltoztathat, a meglepetés lehetősége nem zárható ki. Talán csak az biztos, általában, hogy minden mindig változik, akár érzékeljük, akár nem. Egy folyamatból ki lehet ugyan ragadni részeket, ahol az egyik résznek vége van, aztán utána következik egy újabb rész eleje. Ám a folyamat ettől még egyetlen egész marad.

Egy ilyen folyamat az idő is, amit egy ismétlődő periódus alapján az ember évekre osztott. Szilveszterkor elbúcsúztatunk egy évet és azzal a lendülettel január elsején köszöntjük az újat. Ez a megszokott.

Egy ehhez hasonló nap lehet 2012. december 21. is. Véget ér egy éra és elkezdődik egy új. Hogy pontosan mi? Mi változik azzal, hogy eltelik egy év és egy számmal többet írunk? Van akik számára igen, ez hoz változást, van akiknek ez nem jelent majd semmit.

Az élet nevű folyamatban mindegyikünk egyénileg is részt vesz, de egyszerre együtt is, mint emberek csoportjának tagjai és mint a természet része, részesei vagyunk a változásnak. Szilveszterkor szokás fogadalmat tenni, hogy így, vagy úgy változtatunk életünkben. Nem mintha nem lehetne bármelyik pillanatban befejezni, vagy elkezdeni valamit, nem mintha a változással, a változtatással várni kellene. Mintha egy önkényesen kinevezett határnap megkönnyítené a dolgokat.

Egy ilyen határnap lehet 2012. december 21. is. Azon túl, hogy ez egy téli napforduló, lehet egy hosszabb időszak fordulója napja is. Egy korszak vége, egy új korszak, egy újabb kor kezdete. Ahogy szilveszterkor, vagy más ünnepi alkalom esetén is, az ünneplés akkor az igazi, ha érzelmeinket, örömünket, vidámságunkat megosztjuk egymással. Milyen szép is, amikor ünnepi hangulatban együtt emlékezünk meg a múlt eseményeiről, elbúcsúztatjuk a mögöttünk maradó korszakot és egyúttal emelkedett hangulatban együtt tervezzük a „jövőt”, jövő jelenünket. Azt mondják – és sokan hisznek benne –, hogy olyan lesz az új év, amilyen az év első napja. Ha pedig hiszünk valaminek a bekövetkeztében, akkor nagy esély van rá – sokkal nagyobb, mintha nem hinnénk –, hogy amiben hiszünk, az úgy történik meg. Egyre több dolog látszik alátámasztani azt, hogy mentális magatartásunkkal alakítani tudjuk a rendszert, amelynek részei vagyunk. Ha pedig így van, akkor érdemes tudatosan, odafigyelve rájuk, irányt adni gondolatainknak. Olyan irányt, amely azt a világot teremti meg számunkra, amelyben könnyűszerrel is jól érezzük magunkat, úgy szemlélni a világot, mint a szeretet világát, mégpedig most, a jelenben.

Jöjjünk tehát össze december 21-én, hogy együtt gyakoroljuk ezt az odafigyelő gondolkodást! Alakítsuk az új szemléletmóddal világunkat, legyünk aktív közreműködői a pillanatnak, amikor a Tudatos Teremtés korának határán átlépünk.

Hogy hol? Azokkal és ott légy jelen, ahol úgy érzed, hogy ezt az eseményt át kell élned. Szervezz egy összejövetelt, ahogy szilveszterkor is, vagy csatlakozz egy számodra kedves társasághoz, teremts, vagy keress rá lehetőséget (itt van mindjárt ez)! Ha fizikailag mégis egyedül lennél ezen a napon, akkor csatlakozz gondolatban, „lélekben”.

A téli napforduló időpontja Budapest hosszúsági körén 2012. december 21. kb. 12:11 perc.

Ünnepeljük, köszöntsük és alakítsuk együtt világunkat!

Szeretettel: Alexander








Copyright © 2010-2017  Alexander     ::     alexander@mindegy.org     ::     template design by WebTanar.hu